kérő imádság (gör. euché, lat. preces): az →imádság fajtája, mellyel Istentől lelki és anyagi javakat kérünk. A jól végzett ~ mindig a dicsőítő és hálaadó imával együtt jár. - 1. A szavakkal kifejezett ~ a ker-ek sajátja. Az ókori gör-ök és rómaiak istenkapcsolatát elsősorban a pogány istenek akaratának fürkészése jelentette (→divinatio, →jóslás). A megismerni vélt akarat befolyásolását az áldozatbemutatástól, az áldozat értékétől remélték. Ha kísérték szavakkal az áldozatbemutatást, annak nem volt igazi jelentősége, mert nem hittek abban, hogy az istenek figyelmét puszta szóval föl lehet kelteni. - A ker-ek ~ának alapja az →istengyermekség. Jézus Krisztus kinyilatkoztatása szerint Isten a mi Atyánk, akit így szólíthatunk: „Abba!” (Róm 8,15); testi és lelki javainkat szolgáló, megfontolt kéréseinkre Isten az Atya szeretetével figyel (a rosszra irányuló kérés nem imádság, hanem Isten kísértése, →átok). Az ember Isten teremtménye, nem önmagától ered, nem ura a helyzeteinek, és nem hordozza önmagában →végső célját. A ~ Isten és az ember, Atya és gyermeke kapcsolatát fejezi ki. - A ~ ősmintái és alapja Jézus imái (vö. Jn 11,41; 12,27), különösképpen a →főpapi ima, mellyel Jézus az ember üdvösségéért áldozatul ajánlotta magát az Atyának, megteremtve ezzel minden ~ szentháromságos dimenzióját. Jézus külön is bátorított a ~ra: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek ...” (Mt 7,7-11). Övéit fölhatalmazta arra, hogy az Ő nevében kérjenek: „Bármit kértek az én nevemben ...” (Jn 14,14). Az imádkozók közötti egység fölerősíti a ~ hatását: „ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,19-20). -

2. Az Egyh. ~a a lit-ban a →könyörgés (oratio, oratio fidelium), az →akklamáció (→Kyrie eleison) és az →áldás; sajátos formája a →litánia. A szentmise állandó részei között ~ jellegű az →Isten Báránya (Agnus Dei). A →közbenjáró ima olyan ~, mely hasonlóvá tesz bennünket Jézus imádságához. Ő az egyetlen közbenjáró az Atyánál minden ember, de különösen a bűnösök érdekében (vö. Róm 8,34; 1Jn 2,1; 1Tim 2,5-8). A keresztények közbenjárása egymásért (ill. halottakért és a tisztítótűzben szenvedőkért) részesedés Krisztus közbenjárásában, kifejezése a →szentek közösségének, és része a mennyei lit-nak is, hiszen a Bold. Szűz Mária és a szentek is közbenjárnak értünk. - A kat. egyh. sajátja a Bold. Szűz Máriához, angyalokhoz és szentekhez szóló imádságok, melyek ált. ~ok, v. legalábbis tartalmaznak kérést is. - 3. Az egyes hívő ~a lehet az Egyh. által ajánlott, „kötött” szövegű imádság (→röpima, →→bűnbánati zsoltárok, →könyörgések), de saját szavainkkal is megfogalmazhatjuk a ~ot magunk és mások konkrét gondjaira vonatkozóan is. A ~nak azonban mindig abból a gyermeki bizalomból és meggyőződésből kell születnie, hogy Isten, aki a végtelen →jó és végtelen →bölcsesség, jobban tudja, mi jó nekünk, ezért csak azt a ~ot „teljesíti”, ami javunkra van. A ~ot ezért mindig meg kell előznie és kísérnie kell a nálunk nagyobb Gondviselés előtti meghajlás kifejezése: „legyen meg a te akaratod” (Mt 6,10), „ne úgy legyen, Atyám, amint én akarom, hanem amint te!” (26,39), „legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38). Az így végzett ~ az önismeret gyarapodásának eszköze; abból, hogy a lélek hogyan fogadja kérése teljesítését, v. megtagadását, fölismerheti a javításra szoruló indulatait (lázadás, makacsság, →vakmerőség). - 4. A ~ módja. Amint a kérést emberek között is kifejezheti tekintet v. gesztus, a ~ is megnyilvánulhat szótlan, csöndes összeszedettségben (pl. a kereszt előtt), a jóra irányuló, szent vágyban, az →imádkozó testtartásban, pl. az alázatot kifejező →térdelésben, ill. a kitárt →kéz, fölfelé tartott tenyér jelében (jelentése: Isten előtt nincs semmink). - A ~ ikgr. képe az →orante. **

Pecz I/2:971. - Schütz 1993:146. - KEK 2738-41.